Egyéb érdekességek...rólam

2013. március 31., vasárnap

Néró rózsavizes sárgabaracklekvárral...






 ... és a másik apró sütink.

... egyik finomabb, mint a másik.



Hozzávalók:


  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 17 dkg porcukor
  • 7 db tojássárgája
  • 3 dkg cukrozatlan kakaópor



(a kakaós tésztához, a lisztből 3 dkg-val kevesebb kell  
és helyette a kakaó)




a töltéshez:


  • kevés rózsavízzel elkevert sárgabaracklekvár



a díszítéshez:


  • 10-15 dkg étcsokoládé








Elkészítése:


A vajat kicsit felmelegítem, és a porcukorral habosra keverem, majd egyesével hozzáadom a tojások sárgáját, végül a lisztet és ha kakaós tésztát készítek a kakaót is. A bekevert tésztát nyomózsákba töltöm és sima csővel a megadott formára, a sütőlemezre nyomom. Fontos odafigyelni, hogy nagyjából ugyanakkorákat nyomjunk, mert nehéz lesz őket összeilleszteni. 180°C-ra előmelegített sütőben megsütöm a süteményeket. Rózsavízzel elkevert baracklekvárral megkenem őket, és összeragasztom az aljakat a tetőkkel figyelve arra, hogy azok passzoljanak egymáshoz. Miután megtöltöttem, szorosan egymás mellé rakom őket, és meglocsolom vékonyan gőz felett felolvasztott csokoládéval.






Narancsos galette...

Narancsos galette 1.




... vagy narancs galette.


 ... az egyik húsvéti apró sütink.


Hozzávalók:



  • 30 dkg vaj
  • 30 dkg darált dió
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg porcukor
  • 30 dkg kandírozott narancshéj
  • 16 db tojásfehérje
  • 20 dkg kristálycukor



a töltéshez:


  • sárgabaracklekvár


a díszítéshez:


  • 10-15 dkg étcsokoládé, vízgőz felett felolvasztva



Narancsos galette 2.


Elkészítése:



Kimérem az anyagokat, átszitálom a lisztet. Előkészítem az eszközöket. A vajat kicsit felmelegítem, és a porcukorral habosra keverem, közben a tojásfehérjét a kristálycukorral habosra keverem. A vajas masszához adom az apróra vágott kandírozott narancshéjat, majd összekeverem a tojásfehérjével. Vigyázok, nehogy a habot összetörjem A darált diót és a lisztet összekeverem, majd fokozatosan a már meglévő masszához adom. Aki szeretné, egy kevés piros ételfestékkel megszínezheti. A bekevert tésztát nyomózsákba töltöm és sima csővel a sütőlemezre nyomom. Villával kissé szétterítem. 180°C-ra előmelegített sütőben készre sütöm. Miután megsütöttem baracklekvárt nyomok a közepébe és összeragasztom az aljukat a tetőkkel figyelve arra, hogy azok passzoljanak egymáshoz. Miután megtöltöttem, szorosan egymás mellé rakom őket, és meglocsolom vékonyan csokoládéval.



Forrás: Cukrászsütik blog



2013. március 30., szombat

Húsvét 2013.






Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!




Spenótos, tonhalas pizza...




Spenótos, tonhalas pizza 1.



"Mindenki zseni! De ha egy halat a fáramászási képessége 
alapján ítélsz meg, abban a hitben fogja leélni 
az életét, hogy ő egy hülye." 

(A. Enstein)







Hozzávalók:


a tésztához:



  • 25 dkg tk. tönkölybúza liszt
  • 1 dl langyos savó
  • 0,5-0,7 dl langyos víz
  • 2,5 tk. szárított élesztő
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1 tk. méz
  • 1 tk. só



a gyors paradicsomszószhoz:



  • 1 doboz konzervparadicsom
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 tk. méz
  • só, frissen őrölt fekete bors



a feltéthez:




  • néhány kanál gyors paradicsomszósz
  • zsenge bébispenót levél
  • 1 doboz olajos tonhalkonzerv, lecsepegtetve
  •  bivalymozzarella
  • 1 ág friss rozmaring


a tálaláshoz:


  • kis csokor friss bazsalikomlevél




Spenótos, tonhalas pizza 2.



 Elkészítése:



A paradicsomszószhoz a zúzott fokhagymát az olívaolajon megpirítom, ráöntöm a hámozott paradicsomot a levével és fél dl vízzel együtt. Sóval, borssal és egy kevés mézzel ízesítem (bazsalikomot, rozmaringot, kakukkfüvet, babérlevelet is lehet bele tenni). Kis lángon kb. 10-15 perc alatt sűrűre főzöm, majd botmixerrel pürésítem. Hagyom kihűlni.

A tészta hozzávalóiból lágy, rugalmas tésztát dagasztok. Kelesztőtálban 1-1,5 órát kelesztem. A tésztát 3 részre osztom. Mindegyiket kör alakkúra nyújtom. Kiolajozott minipizza (15 cm átmérőjűek) formákba simítom őket. A tetejét megkenem olívaolajjal, megböködöm villával.  Rákenem a paradicsomszószt, rácsipkedem a spenótleveleket, a tonhaldarabokat, a mozzarellát és a rozmaringleveleket. Sózom, borsozom. Hagyom még fél órát pihenni. 220°C-ra előmelegített gőzös sütőben kb. 20 perc alatt sütöm őket ropogósra.

Nosztalgia:





2013. március 26., kedd

"Flapjacks" Lorraine Pascale-tól...






... a legújabb kedvencemtől (természetesen csak Nigella után).
... nem éppen diétás édesség, 
de néha lehet egy kicsit lazítani a szigorú fegyelmen.
 Úgyhogy 1-2 szelet ebből a finomságból simán belefér.



Hozzávalók:



  • 175 g vaj
  • 175 g golden syrup (vagy méz)
  • 175 g barna cukor
  • 350 g zabpehely, finomra hengerelt
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • ízlés szerint őrölt gyömbér






Elkészítése:


A vajat, a cukrot és a szirupot egy lábosban összeolvasztom. Lehúzom a tűzről, és belekeverem a zabpelyhet, a citrom reszelt héját és az őrölt gyömbért. Sütőpapírral kibélelek egy 25 x 25 cm-es tepsit, ebbe simítom a masszát. 150°C-on sütöm 40 percig. Miután kihűlt szeletelem.



 ... tízóraira, uzsonnára vagy csak, ha megkívánjuk.


Megjegyzés: A cukor és a syrup arányán nem ajánlatos csökkenteni, mert túl morzsalékoossá és vághatatlanná válik a sütemény. Tapasztalatból mondom...


Forrás: Lorraine Pascale


Köménymagos, bajor rozskenyér...








... az aktuális kedvencünk.




Hozzávalók:


  • 25 dkg kenyérliszt
  • 25 dkg rozsliszt
  • 1 evőkanál méz
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl víz
  • 2 teáskanál só
  • ízlés szerint egész kömény






Elkészítése:


Az élesztőt kevés mézes, egy evőkanál kenyérliszttel elkevert langyos vízben felfuttatom. A felfutott élesztőt és a kenyér többi hozzávalóját (1. evőkanálnyi egész köménymaggal együtt) a kenyérsütőgép üstjébe rakom (alulra mennek a nedves hozzávalók). Dagasztás-kelesztés programra kapcsolok. Miután a tészta megkelt, átgyúrom, majd egy 40 centis hengert formálok belőle. Átlósan sütőpapíros lemezre helyezem. Hurkapálcikával sűrűn mély lyukakat böködök a veknibe. További 1 órán át kelesztem. Sütés előtt vízzel megspricceljük, köménymaggal megszórom. 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt megsütöm 



Forrás: Tücsökbogár konyhája



2013. március 25., hétfő

Alma, ribizli chutney...

Alma, ribizli chutney...


... pirítósra kenve, lágy brie sajttal és egy pohár borral. Imádom!



Hozzávalók:


  • 1 vöröshagyma, felkarikázva
  • 4-5 db nagyobb, főzni való alma, felkockázva
  • 300 g piros ribizli
  • 0,5 dl sűrű balzsamecet
  • 0,5 dl barna nádcukor 
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • csipet só, őrölt fekete bors



Elkészítése:


A hagymát és az almát kis lángon, folyamatosan kevergetve félkészre párolom, hozzáadom a ribizlit, a balzsamecetet és a nádcukrot. Őrölt fahéjjal, egy csipet sóval és néhány tekerésnyi őrölt fekete borssal ízesítem, majd addig főzöm, amíg chutney lekvársűrűségűvé nem válik. Sterilizált üvegekbe töltöm, miután kihűlt a massza, hűtőben tárolom. Sötét, hűvös helyen elvileg 4 hónapig eláll (én hűtőbe szoktam tenni).

Megjegyzés: Húsokhoz is nagyon finom! Ribizli helyett használhattok fekete szedret, azzal is zseniális!


2013. március 24., vasárnap

Teljes kiőrlésű kenyér zabpehellyel és magokkal...

Teljes kiőrlésű kenyér zabpehellyel és magokkal 1.




...egészséges, gyors, dagasztás nélküli, mogyorós aromájú
 barnakenyér. Több napig is eláll és friss marad, utána pedig
 készíthetünk belőle pirítóst.




Hozzávalók:



  • 200 g teljes kiőrlésű liszt
  • 75 g kenyérliszt
  • 75 g magkeverék pl. dió, tökmag, napraforgómag, szezámmag + 2 ek. a tetejére
  •  50 g finomra hengerelt zabpehely
  • 25 g korpa pl. búzakorpa
  • 1 tk. tengeri só
  • 350-400 ml meleg víz
  • 1 ek. méz
  • 7 g száraz élesztő
  • 1 ek. napraforgóolaj




Teljes kiőrlésű kenyér zabpehellyel és magokkal 2.


Elkészítése:



A sütőt 200°C-ra előmelegítem, és előkészítek egy 900 grammos kenyérsütőformát. Egy nagy tálban összekeverem a száraz hozzávalókat (kivéve a tetejére szórandó magvakat). Az élesztőt felfuttatom 100 ml mézes, langyos vízben, majd az olajjal és annyi vízzel együtt, hogy nedves és laza tésztát kapjak, egy fakanállal hozzádolgozom a száraz alapanyagokhoz. A masszát a formába simítom, megszórom a maradék magkeverékkel, és letakarva, langyos helyen nagyjából 30 percet kelesztem (vagy addig, amíg a duplájára nem kel és el nem éri a forma peremét). Az előmelegített sütőben kb. 1 órát sütöm (kongó hangot kell hallatnia). Ha elkészült, rácsra téve hagyom kihűlni.



Forrás:Rachel Allen: A család kedvencei


2013. március 22., péntek

Hokey Pokey...


Hokey Pokey...


... bírom Nigella Lawsont: a könyveit, a TV műsorait, 
azt, ahogyan él, és amilyen intenzitással főz. 
Ezt az édesség receptet is tőle kölcsönöztem.
Nálunk törökméz néven fut. 


... kávé mellé nagyon finom!


Hozzávalók:


  • 10 dkg cukor
  • 4 ek. goldenszirup vagy méz
  • 1,5 tk. szódabikarbóna



Elkészítése:


Az első lépés, hogy mindent pontosan kimérünk, és magunk mellé készítünk, mert gyorsan kell dolgoznunk. Egy kisebb méretű tepsit kibélelek sütőpapírral, azért, hogy a massza ne ragadjon az aljára. Ezt a lépést semmiképpen se felejtsétek el, mert ha kimarad, idegességetekben nagyon csúnyán fogtok beszélni. Egy közepes méretű lábosban a mézet alaposan összekeverem a cukorral, és közepes lángon elkezdem karamellizálni. Közben már nem kevergetem, csak rázogatom, hogy a karamell mindenhol egyenletes színű legyen. Amikor már szép halványbarna, elzárom alatta a lángot, és villámsebességgel belekeverem a szódabikarbónát. Azonnal a sütőpapírra öntöm, és hagyom, hogy megszilárduljon. Ha megszilárdult, széttördelem és légmentesen záródó dobozban tárolom.


... ajándéknak is tökéletes!


Kacsamellsteak a világ legfinomabb sült krumplijával...






 ...és balzsamecetes, vörösboros hagymalekvárral.

... ha az apukámat el akarom kényeztetni, 
akkor biztosan ezt az ételt főzöm neki ebédre.



"Tudod mi a jó a főzésben? Hogy egy olyan nap után, amikor semmi sem volt biztos... - de úgy értsd, hogy tényleg semmi! - hazajövök, és holtbiztosra vehetem, hogy ha összekeverek tojássárgáját, csokit, cukrot és tejet, abból sűrű krém lesz, jelent némi vigaszt." (Julie&Julia)

 


a krumplihoz: 



  • személyenként kb. 2-3 kisebb krumpli
  • libazsír (lehet vajjal vagy olívaolajjal is)
  • fűszerek: fokhagyma, friss kakukkfű
  • fehérborecet
  • tengeri só, frissen őrölt fekete bors
 
 
a balzsamecetes, vörösboros hagymalekvárhoz:
 
 
  • 3-4 nagyobb vöröshagyma
  • 3 ek. vaj 
  • 3-4 ek. méz
  • 0,5 dl félszáraz vörösbor
  • 1 ek. sűrű balzsamecet  
  • friss rozmaring
  • tengeri só, frissen őrölt bors
 
 
a kacsamellsteakhez:
 
 
  • személyenként egy kacsamell
  • só, frissen őrölt fekete bors   
  • kacsazsír
 
 
Elkészítése:
 
 
 
A hagymát  felszeleteltem, és elkezdtem a vajon párolni. Sózom, borsozom. Amikor már aranybarna és puha, hozzáadom a mézet és karamellizálom. Nem kell sűrűn keverni. Ráöntöm a balzsamecetet, a vörösbort, rozmaringgal és kakukkfűvel ízesítettem, és az egészet addig főzöm, míg az állaga lekvárszerűvé nem válik). Üvegekbe töltöm, kihűtöm, és felhasználásig hűtőben tárolom. Előre is el lehet készíteni.
 
 
A krumplikat meghámozom, sós vízben 10 percig előfőzöm, majd alaposan lecsepegtetem őket. Egy közepes méretű tepsit előkészítek, ebbe rendezem a krumplikat. Meglocsolom őket olvasztott libazsírral (nyugodtan helyettesíthető olívaolajjal vagy vajjal, bár ezektől nem lesz annyira ropogós). Megszórom őket sóval és borssal. 190°C-ra előmelegített sütőben sütöm őket 30 percig, majd a krumplinyomóval nyomok egyet minden krumpli szemen (de teljesen nem nyomok őket szét). A fokhagymát és a kakukkfüvet meglocsolom fehérborral, ízesítem egy csipet sóval és borssal. Ezt az egyveleget rászórom a krumplira, úgy hogy mindenhova jusson. A tepsit visszateszem a sütőbe még 30 percre, vagy addig, amíg a fokhagyma és a krumpli teljesen át nem sül. Tálalásig melegen tartom.  
 
A kacsamellek bőrét bekockázom úgy, hogy a húst ne sértsem meg. Egy nagyobb serpenyőt felforrósítok kevés kacsazsírral, belefektetem bőrével lefelé a melleket- egyszerre csak kettőt. 5 percig sütöm az egyik oldalát, közben a kacsazsír szépen kisül. Megfordítom, sózom, borsozom, majd még egyszer megfordítom a húst. Egy közepes méretű tepsibe öntöm a kisült kacsazsírt, a melleket - bőrükkel felfelé - belefektetem, és 160°C-ra előmelegített sütőbe tolva 10-15 percig sütöm.  Én úgy szeretem, ha a húsnak egy kicsit rózsaszín a belseje, de aki teljesen átsütve enné, az még hagyja a sütőben 6-8 percre. Deszkára fektetem a melleket, pár percig hagyom őket pihenni, majd egy éles késsel kb. 0,5 cm vastagon felszeletelem. A szeleteket tányérokra fektetem, mellé sült krumplit és balzsamecetes, vörösboros hagymalekvárt tálalok. Jól illik hozzá a kevés citromlével meglocsolt rukkolasaláta.
 
 
 
 
 
... biztos, hogy a Húsvéti menünk egyik fogása lesz.
 
 
 
 
 
 Forrás: a krumpli receptje Jamie Olivertől származik
 
 
 

2013. március 21., csütörtök

Lazac kapribogyóval és kaporral...

Lazac kapribogyóval és kaporral 1.




... gyors, egészséges és nagyon laktató.
 
 




Hozzávalók:



4 személyre



a lazachoz: 


  • 50 g vaj felkockázva
  • 4 x 125 g vadlazac filé
  • 4 ek. kapribogyó, lecsepegtetve
  • 2 ek. citromlé 6-8 ek. vízzel elkeverve
  • 4 tk. apróra vágott kapor



a tálaláshoz:


  • 250 g vadrizs és basmati rizs keveréke  




Lazac kapribogyóval és kaporral 2.


Elkészítése: 


... a rizs főzési idejét leszámítva mindössze 10 perc.


Közepes lángon felhevítek egy serpenyőt, benne diónyi vajat. Beleteszem a lazacot, ha bőrös, akkor bőrével lefelé. Sózom, borsozom. 3-4 perc pirítás után megfordítom, és hagyom, hogy átsüljön, de még rózsaszín legyen a belseje. Hozzáadom a kapribogyót, a maradék vajat, aláöntöm a citromlevet, és 1 percig forralom. Ízlés szerint sózom, borsozom. Előmelegített tányérokra szedem és még langyosan párolt rizzsel tálalom.





Forrás: Good Food 2013. március


2013. március 20., szerda

Zsályás, vajas héjában sült krumpli...






... sonkához, kolbászhoz, szalonnához, sült húsokhoz, halakhoz.

... vagy csak magában fokhagymás tejföllel.

... ez maga a mennyország!



Hozzávalók:


  • sütni való krumpli
  • friss zsályalevél
  • nagy szemű tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors
  • vaj (nem margarin!!!)


a tálaláshoz:



  • tejföl 20-25%-os
  • tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors
  • zúzott fokhagyma



 ... és egy kis türelem








Elkészítése: 


A krumplikat jó alaposan megsikálom, megmosom, szárazra törölöm. A/4 nagyságú alufóliát tépek, annyit, ahány szem krumplim van. Ráfektetem a krumplit, erre pedig 2 zsályalevelet és 1 tk. vajat. Sóval és borssal ízesítem, majd jó alaposan becsomagolom. A sütőt 200°C-ra előmelegítem, bedobálom a krumplikat, és hagyom őket sülni 45 percig. Ekkor rájuk nézek, egyet kibontok, és megbököm, ha puha, kiveszem őket. Ha nem, akkor még vissza teszem őket, amíg mindegyik teljesen meg nem puhul. A tejfölt kikeverem a fűszerekkel, és ezzel tálalom a még langyos sült krumplikat. 


Az ízesítést variálhatjuk kedvünk szerint: használhatunk hozzá rozmaringot, kakukkfüvet, a vaj helyett kacsazsírt vagy néhány csepp olívaolajat (bár szerintem vajjal és kacsazsírral a legfinomabb) is tehetünk rá. A tejfölbe fokhagyma helyett tehetünk felaprított snidlinget is.  Minden ízesítésben észbontóan finom! 


Akinek van rá lehetősége süsse kemencében, vagy faszénparázson!


2013. március 19., kedd

Kenyérpuding mogyoróvajjal és tejcsokoládéval...




... péntek óta küzdök "a vírusaimmal" (a csúnyábbik fajtával), ezért a hétvégén nem nagyon merészkedtem a konyha közelébe. Maximum teáért, kekszért, üres zsemléért vagy kifliért (másra sajnos azóta rá sem tudok nézni), és ez gondolom így lesz még jó néhány napig. Ez van, sajnos. Azért, nehogy ti recept nélkül maradjatok, hoztam nektek egy finom kenyérpudingot. Mogyoróvaj rajongóknak kötelező elkészíteni!  


Hozzávalók:


5 nagyobb szufléformához


  • kb. 60 dkg szikkadt kenyér, kockákra vágva
  • 4 dl zsíros tej
  • 3 dl zsíros tejszín
  • egy csipet só
  • 3-4 ek. finom szemű barna nádcukor + a tetejére
  • 3-4 ek. mogyoróvaj
  • 3 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 60 g tejcsokoládé, durvára vágva


Elkészítése:


A szufléformákat kivajazom, beleszórom a kenyérkockákat. A tejet, a tejszínt a cukorral, a mogyoróvajjal és a tojásokkal simára keverem, és alaposan meglocsolom vele a kenyérkockákat. 10-15 percre, vagy addig, amíg a kenyérkockák a folyadékot jó alaposan magukba nem szívják, félreteszem. A sütőt 180°C-ra előmelegítem. A kenyérkockák tetejét megszórom a durvára vágott csokoládéval és egy kevés barna cukorral, majd az előmelegített sütőbe tolva nagyjából 20 percig, vagy amíg a teteje meg nem pirul, sütöm. Langyosan tálalom. Hedonista természetűek tejszínhabot, fagyit is tálalhatnak mellé.


2013. március 16., szombat

Zabpelyhes, rozsos zsemle...






... sietősebb változatban, ezúttal öregtészta nélkül.

... azért az öregtésztás receptet is közzé teszem, 
mert azzal készítve sokkal puhább, 
finomabb lesz a végeredmény.
 




Hozzávalók:


  • 30 dkg öregtészta 
  • 10 dkg fehér kenyérliszt
  • 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 10 dkg finomra hengerelt zabpehely
  • 280 ml víz
  • 150 g kefir
  • 2 púpos teáskanál só
  • 1 tk. méz
  • 50 ml olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 2 dkg friss élesztő 


a tetejére:


  • 1 tojásfehérje
  • nagyobb szemű zabpehely









Elkészítése:


Az öregtésztát, 10 dkg fehér kenyérlisztet, 10 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, 280 ml vizet, 1 teáskanál mézet és a 2 dkg élesztőt nagyjából összedolgozom a kenyérsütő gépemmel. Letakarva állni hagyom nagyjából 45 percig. A kefirbe belekeverem a sót, az olajat, az aszkorbinsavat. Elvegyítem a maradék liszteket a zabpehellyel. Hozzáöntöm őket az előtésztához és a kenyérsütőgéppel jól kidagasztatom. Lágy,tapadós tésztát kell kapunk. Kelni hagyom 45 percet. Lisztezett deszkára borítom és kb. 2 cm vastagra nyújtom. Lekenem egy teáskanál vízzel elkevert fehérjével és megszórjuk zabpehellyel.  Éles késsel 25 kockára vágom és sütőpapíros lemezre teszem. A sütőt előmelegítem 200°C-ra . 30 perc kelesztés után alaposan megspriccelem vízzel, majd kb.25 perc alatt megsütöm a zsemléket.


Öregtészta nélkül:


A hozzávalók megegyeznek az előzőekkel, csak az élesztő mennyiségét emelem 3,5 dkg-ra. A kenyérsütőgép táljába kimérek 280 ml langyos vizet, 1 teáskanál mézet, 3,5 dkg élesztőt, 10 dkg fehér kenyérlisztet és 10 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet. Elkevertetem a géppel és hagyom állni 30 percet. Ezután adjo hozzá az összes többi hozzávalót és ugyanúgy járok el, mint az előzőekben. A tészta menyisége miatt ezt csak 16 darabra vágom fel.



Forrás: Moha Konyha - néhány apró változtatással


Tárkonyos pulykasaláta...

Tárkonyos pulykasaláta 1.




... vajas pirítóssal.




Mit kell tudni...


... a tárkonyról?




A tárkonyról egykor úgy tartották, hogy védelmez a sárkány- és a kígyóharapással szemben, még a neve is - sárkányfű - innen ered.

Mióta ismerik és termesztik, a tárkonyt sokféle panasz enyhítésére használták: emésztési zavarok, hányinger, puffadás, csuklás, reuma, ízületi gyulladás, valamint - ahogy a görögök is tették - fogfájás ellen. A tárkony valóban fájdalomcsillapító, ugyanaz a hatóanyag található benne, mint a szegfűszegben: ez az eugenol, amely antibakteriális és gombaölő hatású, ezért ajánlják fogfájásra a szegfűszegrágcsálást. Növeli az étvágyat, hashajtó, enyhíti a menstruációs fájdalmakat, teaként fogyasztva pedig nyugtató hatású, és vesetisztító.

Ugyan erős íze miatt keveset használunk belőle, a tárkony kiváló vas-, kalcium-, mangán-, kálium-, magnézium-, C-vitaminforrás, valamint tartalmaz rezet, cinket és foszfort is.


Forrás: Origo - Fűszerhatározó



Hozzávalók:


  • 1 kis fej lilakáposzta
  • 1 marék só
  • 50 dkg pulykamellfilé
  • frissen őrölt fekete bors
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1 fej lilahagyma
  • 15 dkg ecetes uborka   
  • 2 ek. kapribogyó 


az öntethez: 


  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 ek. szárított tárkony
  • 1/2 dl majonéz
  • 1 ek. tárkonyos ecet
  • 1 csapott ek. mustár
  • 1/2 ek. méz
  • tengeri só, frissen őrölt fekete bors




Tárkonyos pulykasaláta 2.

Elkészítése:


A káposztát elnegyedelem, kivágom a torzsáját, és vékonyra fellaskázom. Összekeverem egy marék sóval, és 25 percre félreteszem. A káposztából kinyomkodom a nedvességet, leöblítem, papírtörlőn lecsepegtetem. A pulykamellet Serpenyőben felhevítem a vajat és az olajat, ezen - több adagban - pirosra sütöm a pulykacsíkokat. A megsült húst kiszedem, félre teszem. Az öntethez a tejszínt és a tárkonyt összelangyosítom, hogy a tárkonynak előjöjjön a finom aromája. Ha langyosra hűlt, hozzákeverem a majonézt, a mustárt, a mézet és az ecetet. Sóval és frissen őrölt fekete borssal ízesítem. Az uborkát apró kockákra vágom, a lecsepegtetett kapribogyóval, a vékonyra felkarikázott hagymával,a káposztával együtt a húshoz keverem. Alaposan összeforgatom az öntettel, és vajas pirítóssal tálalom.


Nagyon finom, jó étvágyat kívánok hozzá!


Forrás: Stahl Judit: Gyors szárnyas ételek - néhány kisebb változtatással
   
 

2013. március 15., péntek

Vaníliás, mazsolás krémtúró...






... nagy kedvencem, ezen a héten már harmadszorra készítem.





Hozzávalók:


  • 3 tojás sárgája
  • 4 ek. nyírfacukor
  • 3 dl tej (laktózmentes is lehet)
  • 1 vaníliarúd kikapargatott magjai v. 1 ek. vanília-kivonat
  • 50 dkg félzsírós túró (laktózmentes is lehet)
  • ízlés szerint mazsola



 Elkészítése: 


 
A tojások sárgáját kihabosítom a cukorral. Beledolgozom a tejet, a vaníliát, és alacsony lángra téve közepesen sűrű pudingot főzök, kihűtöm. A túrót, ha nem krémtúró, akkor botmixerrel simára turmixolom. Hozzákeverem a kihűlt pudingot, a mazsolát, és poharakba porciózom. Néhány órára hűtőbe teszem. Reszelt citromhéjjal, eperrel, mazsolával díszítem. Aki szereti megspékelheti néhány darab morzsásra tört fahéjas keksszel is.



Ihlet:  Vrábel Krisztina, Nők Lapja 2013/9. néhány módosítással